Galéria • archívum

2018.12,18-án, ahogy szerettük volna, odakinn hóval, idebenn jó melegben, kívül és belül ünnepi díszbe öltöztetett Gondozóházunkban tarthattuk meg a karácsonyi ünnepségünket. A díszítésen lakók és dolgozók sokat dolgoztak együtt, az eredmény magáért beszél :). Amit a Hozzátartozók nem tudtak, az az, hogy a lakók saját készítésű mézeskalácsokat készítettek nekik nagy odafigyeléssel és szeretettel. A nagy számú részvételnek nagyon örültünk. Külön örömöt okozott, hogy több visszalátogató gondozottunk is eljött hozzánk.:) Az ünnepséget az Intézményvezetőnő, Tóthné Urbán Ilona nyitotta meg beszédével, majd szokás szerint Jósa Sánor Tanár úr celebrálta le. A Tanárúr Betlehemről szóló előadása után Kovács Dóra és barátnője, Csenge a Bűvös éj című duettet énekelék el. Utána Solymosiné Edit gondozónő nagylánya, Kíra szavalta el a ..... verset. Ezt követően a gondozónők és Arnold meglepetés éneke jött, amit Jósa Sándor Tanár úr gitáron kísért. Kiss Arnold gondozó is verset szavalt.....címmel, majd Tóthné Holcz Gyöngyi kisfia, Milán is, akitől a ...verset hallhattuk. Ezek után közösen elénekeltük a Mennyből az angyal című dalt, amit Jósa Sándor Tanár úr gitáron kísért. Nagy örömünkre, Iványi Gusztáv gondozottunk csodálatos hangú lánya, Angelika is több dalt énekelt nekünk. A műsort az Intézményvezetőnő szavai zárták, amiben megköszönte a részvételt, felkonferálta az ajándékok átadását: a Gondozóház ajándékait átadták a gondozónők, a lakók pedig a saját készítésű ajándékaikat szeretteiknek. Legvégül egy kis állófogadásra invitált minden kedves lakót és vendéget. A földszinti lakóknak az ebédlőben, az emeleti lakóknak az emeleti társalgóban és a folyosón terítettünk meg szépen :)

Idén sem feledkeztünk meg az Erzsébet és Katalin nevű lakóinkról és ehhez kapcsolódó bálunkról :) Kellemes novemberi délutánt töltöttünk el, melynek részét képezte az ünnepeltek név szerinti köszöntése, egy kis nassolás és természetesen jókat táncoltunk :)

2018 egy különleges év, mert idén ünnepli 20. éves fennállását a Gondozóház és a Vidám Udvari Előadássorozat Szigetvári Gabriella szerv-ben Ezen különleges okokból különleges születésnapi ünnepséget szerveztünk. Ünnepségünkön vendégül láttuk Kassa polgármesterét és nyugdíjasait. A délutánt Karácsonyi Magdolna Aljegyző Asszony nyitotta meg, majd neves művészek sora lépett fel: Énekelt Janza Kata színész-énekesnő és Túri Lajos, Lui, Nagy sikert aratott Baranyai Bea hastánc művésznő. A dolgozóink is előadással készültek. Vendégeink és lakóink könnyes kacagással nézték végig az apáca kórussá és idősekké változott kolléganőink humoros előadását. Még szülinapi ajándékokat is kaptunk. Varga Zsanett Képviselő asszony köszöntötte a Gondozóházat és átadta 13. kerületi Önkormányzat ajándékait.

2018 augusztus 24 -én, pénteken, amúgy egy igen esős héten rendeztük meg Gondozóházunkban grillpartinkat. Ez alkalomból aznap a felhők elvonultak, a nap kisütött és késő estig egy szem eső sem esett, hogy a mi vigadozásunkat meg ne zavarja. Két kőgrillünk mellé beüzemeltük két új, szuper kerti grillünket és nagyon sok finom batyut készítettünk. Tettünk bele minden földi jót: burgonyát, hagymát, paprikát, kolbászt, virslit. Már csak azt kellett kivárni, hogy isteni finomra süljenek. Addig szokás szerint jól elfoglaltuk magunkat. Köszöntöttük az augusztusban névnapjukat tartó Rózsánkat, Erikáinkat, Ilonáinkat, Kláránkat, ettünk fagyit, pattogatott kukoricát, mindeközben Kremsner Művész Úr nótákkal kedveskedett a fülünknek és a lábunknak. Táncra perdült, aki csak tudott. Végül jóízűen fogyasztottuk el az addigra ínycsiklandó illatokat eregető grill batyuinkat. Gyümölcs salátával zártuk a menüt, a délutánt pedig a jóllakott és elfáradt lakókat követő éhesen asztalhoz ülő dolgozók csapata. :)

Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat Gondozóháza állást hirdet két munkakörbe: Gondozó/Vezető ápoló és konyhai dolgozó. Részleteket a mellékletekben találhatják. Várjuk a jelentkezéseket. Dolgozzon nálunk! :)

Különleges év az idei, hiszen kerületünk idén ünnepli a 80. születésnapját. Ezt mi is szerettük volna különlegessé tenni, illetve különlegesen megünnepelni. Ünneplőbe öltöztettük a Gondozóházat, de még a kert is különleges díszt kapott. Ügyes "saját kertészeink" varázslatos vírág díszt ültettek. Ünnepségünket Tóthné Urbán Ilona nyitotta meg, és Józsa Sándor Tanár úr vezette le. Isteni finom babgulyást főztünk, tortát szolgáltunk fel 80 szál gyertyával. :) Vendégünk volt Varga Zsanett képviselőasszony, aki köszöntötte a kerületet és egy gyönyörű virágcsokorral az idén szintén 80.születésnapját ünneplő lakónkat, Szántai Sándorné, Erzsi nénit. Meghívtuk Portisch Lajost, aki Budapest és a kerület díszpolgára, olimpiai bajnok, kilencszeres magyar bajnok, nemzetközi sakknagymester és nem utolsó sorban operaénekes is, ezért gyönyörű opera áriákat adott elő nekünk. Zongorán kísérte Hegedűs Valér zongoraművész. Portisch úrral később 7 bátor lakó és dolgozó szimultán sakkozott, addig a többiek asztaltársaságonkéntii csoportokban toto-lottóztak. 13+1 kérdésre vártunk helyes válaszokat. Az első három helyezett asztaltársaságnál ülők ajándékot kaptak. Az Intézetvezetőnő, kis füzetet ajándékozott minden lakónak és vendégnek, amiben a lakók kerülethez fűződő emlékeit nyomtattuk ki. A zenei háttérről és a talpalávaló muzsikákról ismét Kremsner József gondoskodott. Az ünnepség után táncra is perdültünk. :)

2018.05.04-én, gyönyörű, napsütéses pénteken tartottuk az Anyák napi ünnepséget. Sokat készültünk, hogy méltóképpen köszönthessük a Gondozóházban lakó édesanyákat, akik igazából már nagymamák, déd és üknagymamák :) Sok vendéget köszönthettünk, akik részesei szerettek volna lenni a köszöntésnek, velünk ünnepeltek, könnyeztek. Az ünnepséget Jósa Sándor Tanár úr cerebrálta le. Gondozónők sora mondott verset, illetve szavalt két gondozónő kislánya is. A zenei háttérről Kremsner József gondoskodott. Az ünnepi műsor után, sok éves hagyomány szerint elsőként Gondozóházunk legidősebb édesanyját, a 97 éves Goron Jánosné Ilonka nénit köszöntöttük. Ezután a gondozónők minden édesanyának egy szál virággal kedveskedtek, majd kellemes zenéket, nótákat hallgattunk sötétedésig.

80 éves a kerület

A Gondozóházban 80db örökzöldet ültettek a lakók, így köszöntve a születésnapját ünneplő 13. kerületet.

Ha február, akkor farsangolunk! Idén is sok gondozott és dolgozó öltözött maskarába, így búcsúztattuk a telet. Vidámság és kacagás kísérte a jobbnál jobb jelmezes produkciókat. Láttunk száguldó trabantot, vánszorgó porschét, diákokat, tanárokat, vicces takarítónőket, humoros éttermi, majd adóbevallási jelenetet. Énekelt nekünk a gondozónők gospel kórusa de nem hiányozhatott a cirkuszi produkció, de még a pápa sem. Ettünk fánkot, mert anélkül nem farsang a farsang, majd a műsor végén táncoltunk, kifulladásig :)

Végre ez a nap is eljött. Nagyon vártuk, mert szerintünk a karácsony az év egyik legszebb ünnepe. Meghitt, szeretetteljes, bensőséges. Gondozóházunkat lakóink segítségével, nagy örömmel díszítettük, miközben és szívünk is ünneplőbe öltözött. Rendkívül sok látogató jött el, hogy bent lakó szülőjével, nagyszülőjével, dédszülőjével együtt lehessen ezen a szép napon. Az ünnepséget Tóthné Urbán Ilona nyitotta meg, majd különleges műsort adott elő Ötvös Csilla, a Magyar Állami Operaház Bartók-Pásztor díjas énekesnője és vendégei : Farkas Tamás, Pogány Éva és Kiss Bernadett Vivien. Operett betétdalokat, nótákat hallhattunk, majd karácsonyi énekeket közösen énekeltünk a Művészekkel. Verseket szavalt Kovács Dóri, Kovács Ildikó gondozónő kis vendége, Mészáros Györgyné, Mária néni lakónk pedig egy ismeretlen szerző versét mondta el, A szegény favágó karácsonyfáját. Az ünnepség végén minden lakónk kezébe egy kis ajándék került, majd a vendégeinkkel együtt, az ebédlőben és az emeleti társalgóban egy kis állófogadáson ettünk-ittunk.

Aktuális lapok