Címlap • archívum

 

    Tisztelt Kerületi Állampolgárok!   Önkormányzatunk kiemelt biztonsági keretek között ismételten megszervezi a 18. életévüket betöltött, partnerkártyával rendelkező kerületi lakosok részére a már hagyománnyá vált utalványosztást.                    A 2×3000 forint értékű utalványokat a Lehel Csarnok kijelölt kereskedőinél lehet majd levásárolni.   ...

A Gondozóházban minden évben megemlékezünk e jeles napról. A hagyományokhoz híven a legidősebb lakónk, a 101 élet évében lévő Emi néni szegte meg az új búzából sütött kenyeret.

Szomorú szívvel tájékoztatlak benneteket, hogy volt munkatársunk, Dr Kádár Sándorné búcsúztatója 2021. augusztus 25-én lesz az Angyalföldi Református Egyházközség templomában, Frangepán u. 43 szám alatt. A megemlékezés, elbúcsúzást jelent,a XIII. Kerülettől, munkatársaitól, barátaitól, ismerőseitől és kerületi állampolgároktól. Kérem, hogy egy szál virág elhelyezésével búcsúzzunk el. Rövid megemlékezést, Szloboda József tart, kezdete 10:15. óra Férje kérésére végső nyughelye szülővárosában lesz.

100.születésnap

100. születésnapját ünnepeltük Lénárt Sándorné Emi néninek. Kívánjuk, hogy még sokáig legyen közöttünk jó egészségben

Aktuális lapok