Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat szociális intézménye
Akadálymentes változat

Keresés

2019. Január
HKSzeCsPSzoV
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31

Támogatók

Címlap

 

Karácsonyi ünnepség a Gondozóházban 20182019.01.14

2018.12,18-án, ahogy szerettük volna, odakinn hóval, idebenn jó melegben, kívül és belül ünnepi díszbe öltöztetett Gondozóházunkban tarthattuk meg a karácsonyi ünnepségünket. A díszítésen lakók és dolgozók sokat dolgoztak együtt, az eredmény magáért beszél :). Amit a Hozzátartozók nem tudtak, az az, hogy a lakók saját készítésű mézeskalácsokat készítettek nekik nagy odafigyeléssel és szeretettel. A nagy számú részvételnek nagyon örültünk. Külön örömöt okozott, hogy több visszalátogató gondozottunk is eljött hozzánk.:) Az ünnepséget az Intézményvezetőnő, Tóthné Urbán Ilona nyitotta meg beszédével, majd szokás szerint Jósa Sándor Tanár úr celebrálta le. A Tanár úr Betlehemről szóló előadása után Kovács Dóra és barátnője, Csenge a Bűvös éj című duettet énekelték el. Utána Solymosiné Edit gondozónő nagylánya, Kíra szavalta el a ..... verset. Ezt követően a gondozónők és Arnold meglepetés éneke jött, amit Jósa Sándor Tanár úr gitáron kísért. Kiss Arnold gondozó is verset szavalt.....címmel, majd Tóthné Holcz Gyöngyi kisfia, Milán is, akitől a ...verset hallhattuk. Ezek után közösen elénekeltük a Mennyből az angyal című dalt, amit Jósa Sándor Tanár úr gitáron kísért. Nagy örömünkre, Iványi Gusztáv gondozottunk csodálatos hangú lánya, Angelika is több dalt énekelt nekünk. A műsort az Intézményvezetőnő szavai zárták, amiben megköszönte a részvételt, felkonferálta az ajándékok átadását: a Gondozóház ajándékait átadták a gondozónők, a lakók pedig a saját készítésű ajándékaikat szeretteiknek. Legvégül egy kis állófogadásra invitált minden kedves lakót és vendéget. A földszinti lakóknak az ebédlőben, az emeleti lakóknak az emeleti társalgóban és a folyosón terítettünk meg szépen :) A karácsonyi ünnepségről készült képeket a Galéria menüpontban tekinthetik el.

Erzsébet-Katalin bál a Gondozóházban 2019.01.14

Idén sem feledkeztünk meg az Erzsébet és Katalin nevű lakóinkról és ehhez kapcsolódó bálunkról :) Kellemes novemberi délutánt töltöttünk el, melynek részét képezte az ünnepeltek név szerinti köszöntése, egy kis nassolás és természetesen jókat táncoltunk :) Erzsébet-Katalin bálunkról készült képeinket a Galéria menüpontban tekinthetik meg :)

TANÁCSOK2018.10.31

MINDENSZENTEK KAPCSÁN A TEMETŐKBE, SÍRKERTEKBE LÁTOGATÓKNAK

Így telik nálunk egy év (videó)2017.05.11

MUNKATÁRSAT KERESÜNK!2018.08.08

Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat Gondozóháza állást hirdet konyhai dolgozó munkakörbe. Részleteket a mellékletekben találhatják. Várjuk a jelentkezéseket. Dolgozzon nálunk! :)

Nyaraltatás2018.07.16

Gondozóházunk évek óta működtet "nyaralószobát". Amíg Ön pihen, szívesen látjuk idős hozzátartozóját! Bízza ránk! :) Jó társaság, parkosított kert, korszerű, kellemes, idős-barát környezet, érdekes programok várják leendő gondozottainkat!

JÁTÉK / a játékról és a játék szabályairól itt olvashat2018.05.03

2018. évben ünnepeljük kerületünk alakulásának 80. születésnapját. A jubileum alkalmából számos rendezvényt, pályázatot és közös játékot szerveztünk, amelyek felelevenítik a múltat, bemutatják a jelent és kitekintést engednek a jövőbe. Az interaktív kalandjáték megidézi az 1870-es évek helyszíneit, amelyeket a mai környezetben a kihelyezett tájékoztató táblák segítségével kell megtalálni. A játék kiindulópontja Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat Béke tér 1 szám alatti épületének tájékoztató táblája. Keresd az önkormányzat és a kódorgók játék lógóját. Olvasd el a játék szabályzatát, regisztrálj és legyél részese a múlt megismerésének.

A 80. születésnapját ünneplő kerületet köszöntöttük a Gondozóházban2018.06.21

Különleges év az idei, hiszen kerületünk idén ünnepli a 80. születésnapját. Ezt mi is szerettük volna különlegessé tenni, illetve különlegesen megünnepelni. Ünneplőbe öltöztettük a Gondozóházat, de még a kert is különleges díszt kapott. Ügyes "saját kertészeink" varázslatos vírág díszt ültettek. Ünnepségünket Tóthné Urbán Ilona nyitotta meg, és Józsa Sándor Tanár úr vezette le. Isteni finom babgulyást főztünk, tortát szolgáltunk fel 80 szál gyertyával. :) Vendégünk volt Varga Zsanett képviselőasszony, aki köszöntötte a kerületet és egy gyönyörű virágcsokorral az idén szintén 80.születésnapját ünneplő lakónkat, Szántai Sándorné, Erzsi nénit. Meghívtuk Portisch Lajost, aki Budapest és a kerület díszpolgára, olimpiai bajnok, kilencszeres magyar bajnok, nemzetközi sakknagymester és nem utolsó sorban operaénekes is, ezért gyönyörű opera áriákat adott elő nekünk. Zongorán kísérte Hegedűs Valér zongoraművész. Portisch úrral később 7 bátor lakó és dolgozó szimultán sakkozott, addig a többiek asztaltársaságonkéntii csoportokban toto-lottóztak. 13+1 kérdésre vártunk helyes válaszokat. Az első három helyezett asztaltársaságnál ülők ajándékot kaptak. Az Intézetvezetőnő, kis füzetet ajándékozott minden lakónak és vendégnek, amiben a lakók kerülethez fűződő emlékeit nyomtattuk ki. A zenei háttérről és a talpalávaló muzsikákról ismét Kremsner József gondoskodott. Az ünnepség után táncra is perdültünk. :) Az ünnepségünkről készült fotókat a galéria menüpontben tekinthetik meg

80 éves a kerület2018.04.22

A Gondozóházban 80db örökzöldet ültettek a lakók, így köszöntve a születésnapját ünneplő 13. kerületet.

Elment a Főorvos Úr 2018.01.24

Mozdulatlan a recept, a karton is nèma, Főorvos nélkül maradt az orvosi szoba. Majd' 20 év után nem mondtuk, de érzi... Mai, utolsó pillanatok árnyékképét őrzi. Tudjuk, a kirakós nem lesz többè teljes, Ha akàr egyetlen darabja örökre elvesz... Nem kacag vicceken az asztalnàl ülve, Vagy mosolyog csendben, szemèt lesütve A levest mindig forrón, borsozva kérte Kedden lassan, csütörtökön gyorsan merte. Nem volt kérés, mit meg nem hallgatott, Mindenkit àtvett, segített, tanácsolt és adott. Gyorsan jött a vég... szinte a semmiből... Azt hittük, még jó hírt kapunk a mentőből. Innentől odafentről figyel majd rànk Lefelé irányítja piros fonendoszkópját Meghall majd minden imát és vàgyat Mennyei receptre írja a hiányolt tàrgyat... Hiánya betölti az egész Gondozóhàzat. Nem volt jobb orvos, mit Intézet kívánhat. Meglátjuk innentől minden havas tájban Januàrt nehéz szívvel latjuk a naptárban Kívànjuk hogy nyugodjon bèkèben... Odafenn, a mennyei rendelőben...

  1 / 4   > >>
Archív lapok